Forrás: Magyar Hírlap

Mátészalka járási székvárostól tíz kilométerre nyugatra, a szatmári határon fekszik Őr község. Egykori lakói királyi fegyveres katonák – határőrök – voltak. Az Árpádok idejében a szatmári nagytáj összetartozott a Tiszán túli beregi gyepűvidékkel. A település legkorábbi említése – „Euru” írott formában – 1221-ből való. Száz évvel később „Őrteleke” néven fordul elő. Az 1332–36. évi pápai tizedjegyzék név nélkül említi papját.

A falun átvezető országút szélén álló, harminc méter magas tornyú templom 1979-1980-ban végzett külső-belső felújításakor kiderült, hogy az északi fal nagy része, a hozzá tartozó támpillérrel együtt a 13. századból maradt fenn. Egészen különleges falazási technikát tártak fel a kutatók a vakolat bontása során: a függőleges irányban fűrészfogazatú téglafalszakasz lábazata a járószint fölött kezdődik, és harminchárom sorban folytatódik a koronapárkány magasságáig. A restau- rált és bemutatva meghagyott, egyedülálló falazási technika társtalan a korabeli hazai műemlékek körében.

Őr község református népe kezdettől fogva használta a régi parochiális templomot. A 16. és 19. század közötti időkben sok pusztuláson, átalakításon ment keresztül, mígnem 1800–1803 között elkészült az új istenháza. Hogy addig torony nélküli volt az épület, a mellette állt, majd 1820-ban lebontott fa harangláb igazolja; új kőtornyát addigra fejezték be. „Harang van kettő, az egyik 1675-ben, a másik 1775-ben öntődött” – jegyezte fel az 1809-ben itt járt Kapitány József prédikátor.