A kormány jóváhagyta a 2014–20-as fejlesztési ciklusban az Európai Uniónak küldendő legújabb IKOP- projektlistát, a korábbi tervezethez képest a legszembetűnőbb, hogy a Debrecen–Mátészalka-vasútszakasz korszerűsítése helyett végül a Nyugati és Keleti pályaudvar állomásépületének felújítása mellett döntöttek.
Mi a Mátészalkaleaks és az Őrleaks csoport tagjai úgy döntöttünk, hogy május 24-én, egy napra bojkottáljuk a Mátészalka-Debrecen vasútvonal járatait, és azt szeretnénk ha a bojkott napján minél kevesebben vegyék igénybe a vasúttársaság szolgáltatásait.
Hogy mi is az a bojkott?
A bojkott valaminek a többek által összehangolt módon történő visszautasítása, általában a helytelenítés kifejezésére, vagy bizonyos feltételek kierőszakolására. Tipikusan valakivel, rendszerint bolttal, céggel vagy szervezettel szemben való nyomás gyakorolását célozza.
A jelenlegi helyzet:
A 78 kilométeres távolságot átlagosan 107 perc alatt teszi meg a vonat. Ez, 44 km/ órás átlagsebességet jelent.
A felénk közlekedő vasúti kocsik 40-45 évesek. Legtöbbször hiánycikk a víz, a szappan, és a kéztörlő.
Nyáron hozzáragadunk a műbőr ülésekhez hiszen a forróbb nyári napokon, a vasúti kocsiban akár 35-40 fokot is mérhetnek.
Legtöbbször, megfelelő világítás sem áll rendelkezésre.
Céljaink:
Első célunk az, hogy ráébredjen a MÁV arra, hogy kulturált utazási körülményeket kellene biztosítania a szabolcsi utazóközönség számára, második célunk pedig az, hogy Dr. Seszták Miklós minisztériuma jelentős forrásokat csoportosítson át a vasútvonal mielőbbi felújítására.
Ha nem lesz utas, talán másképp állnak majd a Mátészalka-Debrecen vasútvonal ügyéhez !