2018-ban elért nyertes ügyeinkről készítettünk most egy kisebb összefoglalót kezdésképp azoknak akik eddig nem tudták volna, hogy ezekben nekünk is szerepünk volt
Nos akkor lássuk!!
A Mátészalkaleaks csoporttal karöltve már két évig foglalkoztunk a Repülőhíd felújításának ügyével és mivel közérdekű adatigényléseinkből azt szűrtük le, hogy az állagmegóváson és kisebb javításokon kívül nem fog minőségi javulás bekövetkezni a stratégiai jelentőségű híd állapotában, ezért közérdekű javaslattal életünk a híd vagyonkezelője a MÁV, és a karbantartási munkálatokat kivitelező MÁV FKG KFT felé.
Azt javasoltuk, hogy a két hónapos karbantartási idő alatt végezzék el a híd felső részén található kazánlemezekből készült lapjainak csúszásmentesítését, de felvetettük azt is, hogy amennyiben lehetősége van rá a kivitelezőnek, célszerű lenne a híd lépcsőinek széleit is ellátni csúszásmentes szegélyekkel, mert minden évben, a téli hónapokban több zúzódással és töréssel járó baleset is történt a hídon.
A Mátészalkaleaks és az Őrleaks csoport közérdekű bejelentése értő fülekre talált, hiszen Nagy Zoltánné, a MÁV FKG KFT építési főmérnöke arról tájékoztatott minket, hogy a probléma fontosságára való tekintettel a közérdekű javaslatunkat továbbították a pálya üzemeltetője és a forrást biztosító beruházó felé, akiktől azt a választ kapták, hogy a forrást biztosítják a drágább technológia alkalmazására.
Ennek megfelelően a megrendelést módosították, így a gyalogos felüljáró felső, kazánlemezekből álló lapjai, valamint a lépcsők, csúszásmentes bevonófelülettel kerültek kialakításra, melyet 2018. szeptembere óta használhatnak is azok, akik átakarnak kelne a hídon.
Közbenjárásunknak köszönhetően, mára már megkönnyítették a az utasok hazajutását Debrecenből Őr felé
Szűk öt hónappal ezelőtt menetrendi egyeztetésre hívta az Északkelet-Magyarországi Közlekedésszervező Iroda a Mátészalkaleaks és Őrleaks csoportok képviselőit, hogy megismerje a jelenlegi menetrendről a véleményüket, illetve lehetőséget biztosítson arra, hogy az akkor még formálódó 2018/2019.évi menetrenddel kapcsolatban előadják javaslataikat.
A napokban megszülettek az első kézzel fogható eredményei az egyeztetésnek, hiszen több helyen módosult az aktuális buszmenetrend.
A változások:
Gördülékenyebbé válik a hazajutás a Debrecen-Mátészalka-Jármi-Papos-Őr-Vaja-Kántorjánosi útvonalon
A Mátészalkáról iskolai előadási napokon 15.00 órakor Kántorjánosiba induló 371 sz. járatot 15 perccel később indítják Ennek megfelelően a járat Mátészalka, autóbusz-állomásról 15.15 órakor indul és Kántorjánosi, Ady Endre u. 2. megállóhelyre 16.00 órakor érkezik.
Így a Debrecenből 13 óra 20 perckor induló, és Mátészalkára 15 óra 09 perckor érkező személyvonat utasai elérik mostantól a Jármi, Papos,Őr, Vaja,Kántorjánosi felé induló buszjáratot. Az intézkedéssel csaknem 10000 állampolgár közlekedési lehetőségei javulnak.
Felszerelték a kézfertőtlenítő adagolókat a Mátészalka-Debrecen vasútvonalon közlekedő vasúti kocsikba.
Szintén a Mátészalkaleaks csoporttal közösen sierült elérnünk, 18 hónapnyi küzdelmünk után lépésre szánta el magát a MÁV, és kézfertőtlenítő adagolókat szerelnek fel a Mátészalka-Debrecen vasútvonalon közlekedő vasúti kocsikba.
Az adagolók felszerelése megtörtént a napokban, így ez a jogos igénye teljesült az utazóközönségnek.
A vasúttársaság az elmúlt hónapokban igyekszik a vasúti kocsik tisztításának tekintetében előrelépést elérni, így például debreceni munkavégzési helyszínnel tisztítási átvevő pozíciót hoztak létre, akinek a feladata:
- a vasúti járművek tisztításához szükséges feltételek biztosításának megszervezése és koordinálása
- a megtisztított járművek tisztasági minőségének ellenőrzése és a kapcsolódó adminisztráció elvégzése
- a járműtisztítási tervek elkészítésében való részvétel
- a tisztítást érintő utas panaszok kivizsgálása
A Mátészalka-Debrecen vasútvonalon az elmúlt hónapokban a vasúti kocsik tisztasága szemmel láthatólag nőtt.